Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Somlói Apátsági Pince

Az egykor a bencés főapátság birtokában levő pincét a tulajdonos Balogh Zoli 2001-ben vette meg az egykori vincellér családjától. Hogy mit kell tudni Zoliról? Például azt, hogy ő a hazai „kézműves” borászat egyik meghatározó alakja és fáradhatatlan átalakítója, a bárkivel bármilyen konfliktust az egyetemes Borkultúra életben tartásáért és fejlesztéséért bármikor felvállaló gazda, aki ha nem lenne 100%-ig meggyőződve arról, hogy Somló a világ első számú borvidéke, akkor nem is gazdálkodna ott.

Az egykori birtokból mára közel 4 hektárt sikerült Zolinak újraegyesíteni. A kezdetektől fogva a hagyományos somlói, vagyis alapvetően kárpát-medencei fajtákkal dolgoznak. Az ültetvényeken az utolsó vágóig igazoltan organikus műveléssel dolgoznak, bort pedig kizárólag saját művelésű szőlőből készítenek természetes módon, adalékanyagok használata nélkül (kivéve: borászati kén). Borai jellemzően koncentrált, testes, gazdag zamatú, hosszan érlelhető, gyakran maradékcukorral bíró borok. Évente körülbelül 6-8 ezer palack bort hoznak forgalomba amelyek jellemzően igényes vinotékákban és vendéglátóhelyeken jutnak el a fogyasztókig, Kaliforniától, Németországon és Belgiumon át Magyarországig.

Rendezés: