Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Monyo Brewing Co.

A MONYO story

A MONYO Brewing-ot, amely egyike az ország első újhullámos sörfőzdéinek, 2014-ben alapította Pein Ádám és Németh Anti Kőbányán, azzal a céllal, hogy létrehozzák a kézműves sör 2.0-át. Ádámnak elege lett abból, hogy hiába próbálta hazai kézműves sörökkel kiszolgálni a vendégeit a Kálvin téri MONYO-ban, azoknak a minősége rendkívül ingadozó volt akkoriban. Innen jött az ötlet, hogy saját sörfőzdét alapít. Már csak egy embert kellett találnia, aki sört is tud főzni. Ekkor ajánlották neki Antit.

Anti az első házisörfőzők egyike az országban. Ahogy sokan mások ebben a szakmában, ő is egy lábosban kezdte a sörfőzést otthon a konyhában. Végül annyira megtetszett neki a sörfőzés kreatív világa, hogy az egyetemi oktatói pályát is otthagyva zugfőzdét alapított a barátai legnagyobb örömére. Reggeltől estig különböző sörökön kísérletezett a titkos “laborjában” míg végül gerilla sörfőzővé vált, ahol már nagy tételben is le tudta főzni a receptjeit különböző főzdék üstjeiben. Ekkor már egy szélesebb réteg körében is egyre népszerűbbé váltak a formabontó sörei.

Ők ketten végül 19-re lapot húztak és minden mozgósítható tőkéjüket és energiájukat feltéve, gyakorlatilag fél év alatt a semmiből építették fel a MONYO Brewing-ot. A cél az első percekben ugyanaz volt, ami ma is: kompromisszummentes sörök gyártása a fogyasztóknak.

Rendezés: